Szörnyen indult az év Nagy Ferónál: feljelentették a legendás énekest
Az is kiderült, miről beszélt az eset után az énekes az őt feljelentő nővel.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki hangosan szidalmazott két, egymást átkarolva sétáló nőt, majd egyiküket meg is lökte – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.
A vádirat szerint a 44 éves férfi tavaly július 28-án este Budapesten, az Izabella utca és az Andrássy út sarkán meglátott két nőt, akik „szexuális irányultságukat nyíltan felvállalva, egymást átkarolva sétáltak”. A vádlott a sértetteket szexuális irányultságuk miatt hangosan szidalmazni kezdte, trágár szavakat használva kiabálta nekik, hogy menjenek át az út túloldalára. Ezután az egyik nőt hátulról, a vállánál meglökte, ennek következtében a sértettek az út szélén parkoló kocsik közé sodródtak.
– amit az egyik sértett sérelmére bántalmazással követett el –, és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A közösség elleni erőszakot a törvény súlyosan bünteti: a bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha az elkövető a sértett valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása – így köztük szexuális irányultsága – miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy a sértettben riadalmat keltsen. Még súlyosabban, 1-5 év szabadságvesztéssel büntetendő az, aki ilyen indíttatásból a sértettet bántalmazza is – jelezték az ügyészségi közleményben.
(MTI)
Fotó: FERENC ISZA / AFP